Sikerült egy újabb íróval interjút készítenem. Fogadjátok szeretettel! Ezúttal Nagy Nikolett Beatrixot faggattam.
Igen, ő Niki :) Forrás : Facebook |
Először is, nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítasz
a blogomra és válaszolsz néhány kérdésemre. Kérlek, mesélj egy kicsit magadról!
Mi a polgári szakmád? Mik a hobbijaid?
Nos, jelenleg
riporter vagyok a hajdúszoboszlói tv-nél és újságnál. Nem rég kezdtem el, ezért
még tele van kihívásokkal. Nagyon izgalmas, élvezem, ha kitalálhatom, hogyan
kellene összeraknom egy anyagot. Mintha csak apró könyveket írnék.
A hobbim,
vagy inkább hobbijaim… nos, ennek egy egész litániát tudnék szentelni, rémesen
hosszú lenne és unalmas, de sosem tudom visszafogni magam, ha erről kérdeznek.
Első sorban is festek. Büszke vagyok rá, mert évről-évre fejlődök, anélkül,
hogy valaha is tanultam volna. Jó autodidakta vagyok. Ennek köszönhetem azt,
amit viszont igazán a hobbimnak nevezhetek: a cosplayelést. Aki nem tudná (és
valószínűleg ők vannak többségben), megmagyaráznám: ez azt jelenti, hogy
jelmezeket készítek, és viselek. Jelenleg Hófehér mostohájának ruháján
dolgozom. Ez a hobbi sok különféle praktikát igényel, megtanultam varrni,
forrasztani, fát faragni, és a műgyantát is meg kellett szoknom. Rengeteg kis
apróság, amit nagy szerencsével ellestem a szüleimtől. Imádom, mert minden alkalommal új dolgokat
kell kitalálnom ahhoz, hogy elkészíthessem az aktuális kosztümömet. Sosem lehet
megunni.
Elsőkönyves szerzőhöz képest nagyon igényesre
sikeredett az Életfogytig. Sokáig
dolgoztál a történeten?
Honnan jött az alapötlet?
Az alapötlet
története érdekes. Legalábbis én mindig mosolyogva gondolok rá. 2008 novembere
környékén, egy este, úgy éreztem, hogy írnom kell. Ha belegondolok, mindig is
volt egy kis íráskényszerem, sok levél és pár oldalas történetkezdemény lappang
össze-vissza, viszont akkor valami különleges érzés fogott el. Nem tudnám
pontosan megfogalmazni, de azt éreztem, hogy ha akkor leülök, akkor valami
olyanba fogok belekezdeni, amiből könyv lesz, nem csak egy pár oldalas
firkálmány. Én pedig hallgattam rá, és leültem az asztalomhoz. Ötletem nem volt,
csak késztetésem. Emlékszem, kicsit kétkedve ültem az üres füzet fölött, és
vártam, bár fogalmam sem volt, mire. Tudni kell, hogy akkoriban rajongtam
Orlando Bloomért. Valljuk be, akkor még gyerek voltam. Nos, a hátam mögötti
falon volt róla egy hatalmas poszter, az asztalomon pedig ott állt a faragott
keretű tükröm. Még arra is emlékszem, hogy az államat támasztottam, és a toll
kupakjával nyomkodtam a homlokom. Szokásom unalmamban. És akkor megláttam
Orlando barna szemeit a tükörben. Nem tudom, hogy honnan jött a többi, de akkor
megírtam az első fejezetet, amin pár szót leszámítva nem is változtattam azóta.
Ekkor találtam ki Ében nevét is. Annyira meghatározó volt a fejemben a rám
meredő szempár emléke, hogy amikor a fiúra gondoltam, csak a fekete íriszei
jutottak eszembe. Innen jött az a bizarr elképzelés, hogy egy szőke fiúnak Ében
a neve. A többi meg, nos, mindig is úgy tekintettem a szereplőimre, mint akik
léteznek. Csak leírtam, ami velük történt, az a része már nem volt nagy dolog.
Igen, sokáig
dolgoztam rajta. Az első változat körülbelül másfél év volt, viszont egy év
múlva újra elővettem, és akkor nagyon sokat újítottam rajta. Ha belevesszük a
szüneteket, amit mások írói válságként, én viszont a lustaságból fakadó
önmarcangoló tehetetlenségként írnék le, akkor körülbelül 3 évbe telt. Ez
soknak tűnik, de ha úgy igazán összeszámolnám azokat a napokat, amiket vele
töltöttem, nem lenne több pár hónapnál. Első könyvnél még nehéz motivációt
találni. Az ember tépelődik, hogy lesz-e értelme, hogy megéri-e, nem könnyű.
Támogatással könnyebb.
Nagyon nehéz a kezdő írók sorsa. Hihetetlen nagy
türelem és elszántság kell ahhoz, hogy valakinek megjelenhessenek a művei. A
kézirat befejeztével „házaltál” kiadóknál? Hogy jutottál el jelenlegi
kiadódhoz, az Aba Kiadóhoz?
Ez egy
rémesen hosszú út volt. Sok megválaszolatlan e-maillel, rengeteg
kétségbeeséssel töltött órával, és még több elküldött levéllel. Az Aba kiadóhoz
viszont a szerencse vezényelt. Egy egyszerű, baráti beszélgetés során
említették Szurovecz Kittinek, hogy a kiadó kéziratokat keres, Kitti pedig
ismert is egy kéziratot: az enyémet. Így pottyantam a kiadóhoz. Szerencse volt.
Ha jól tudom, az idei Könyvhéten volt az első
dedikálásod. Milyen élmény volt számodra, hogy személyesen is találkozhattál
olvasóiddal?
Fantasztikus.
Már a könyv írása közben is álmodoztam arról, hogy egyszer dedikálhatok a
könyvhéten, és ez össze is jött. Egy olyan apró kis dolgocska, ami miatt
elmondhatom, hogy elértem valamit a szerény kis életemben. Szentimentális, de
az ilyen apró dolgok teszik széppé az életet.
Niki dedikál az az idei Könyvhéten |
A moly.hu-n elég jó kritikákat kapott a könyved.
Számítottál rá, hogy ennyire el fogja nyerni az olvasók tetszését a regény?
Számítani?
Nem. Inkább azt mondanám, reméltem, de aztán letorkollt a józan eszem. Örökös
vitában állunk, de a pozitív énem még kitart.
Az Életfogytig
szereplőire úgy tekintettem olvasás közben, mint régi ismerőseimre. Nagyon jól
sikerült kidolgoznod őket. Valós személyekről mintáztad őket?
Nos,
eredetileg igen. Emma legalábbis az első fejezetben még a saját alteregómnak
indult. De később saját személyiséget követelt. Hiába akartam, hogy tegyen meg
valamit, ami én szerintem ésszerű lenne, ő csak azért sem volt hajlandó rá.
Furcsa lány, furcsa személyiséggel. A többiek pedig, nos, ők olyanok, amilyenek.
Nem ismerek hozzájuk hasonlókat.
Mivel ez a könyv egy sorozat kezdő kötete is egyben,
ezért érdekelne, mikor jön a folytatás? Hány részesre tervezed Emma és Ében történetét?
A sorozat
jelenleg két részes. Érdekes dolgok történnek velük a második könyv vége után,
de azt nem szeretném megírni. Az Ében és Emma magánügye, bár azt hiszem, túl
sok mindenbe nyerünk bepillantást a Rabod
vagyokban is. Vannak olyan dolgok, amiket jobb, ha meghagyunk nekik. Amit
viszont el lehet mondani, azt már megírtam, és dolgozunk azon, hogy minél
hamarabb olvashassátok. Igyekszem. J
Biztos sokan vannak az olvasók közül, akik nem ismerik
még a történetedet. Kiknek ajánlanád és miért?
Nos,
azoknak, akik szeretnek szeretni. Csak úgy egyszerűen, nem rajongva, csak
finoman és csendesen. Akik megcsodálják a nyári zápor utáni sárgászöld fényt,
és megérzik az eső friss illatát. Nem akarom, hogy istenítsék a könyvem, csak
azt szeretném, hogy páran szebbnek lássák a világot, ha elolvassák. Ha lesz
utána egy reggelük, amikor nem fognak nyűgösen felkelni, mert a fény megcsillan
a szobájuk falán, és ezt észreveszik, már elértem, amit szerettem volna.
Az Időtleneken
kívül van más történet is a tarsolyodban, amit szeretnél, ha egyszer az olvasók
is lássanak?
Hah, van.
Össze sem tudom számolni, mennyi. Van benne fantasy, világi problémákkal,
gondolatok a vallási elméleteimről, arról, ahogy én látom a világot. Van
drámám, az 56-os forradalom idejéből, és feldolgozásaim a görög mitológiából. Sok-sok
érdekes történet, és sok olyan személy, akik már nagyon szeretnének
megszületni.
Üzensz valamit az olvasóknak?
Éljetek! Ne
azt keressétek, hogy mi nincs, hanem azt, ami van! Okoskodásnak tűnik, és
mégannyira közhelyesnek, de nem lehet máshogy élni. Hosszú, unalmas utakon
figyeljétek a felhők színét, vagy a fényt, ami megcsillan a levelek fonákján.
Ha vihar van, csodáljátok meg a villámok alakját. Nincs értelme mérgelődni, az
élet úgyis megy tovább.
The show
must go on! – szeretném majd ezt tetováltatni az alkaromra. Akkor rossz
pillanataimban sem fogom elfelejteni, hogy élnünk kell, mert különben elsuhan
mellettünk a világ, és csak azt vesszük észre, hogy
csupa bosszúság körülöttünk
minden. Erre magam is gyakran
emlékeztetnem kell, de jó tanács.
Köszönöm az interjút! További sok sikert kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése