Interjú A.O. Estherrel, az Összetört glóriák, valamint a Gombnyomásra szerzőjével

Sziasztok!

Ígéret szép szó, ha betartják úgy jó!  - tartja a mondás. Én is tartom is az ígéretem, itt is az interjú A.O. Estherrel, a gombnyomásra szerzőjével. Jó olvasást!

Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet.
Köszönöm, hogy gondoltál rám. J

Mesélj nekünk légy szíves a kezdetekről! Hogyan kezdődött az írói karriered? Kutatták kiadók után a regényednek, vagy rögtön tudtad, hogy magánúton adjátok ki?

Az írói karrierrem 2011-ben kezdődött; akkor álltam neki az Összetört glóriák I. kötetének, az Elveszett lelkeknek. Ezt megelőzően, sok-sok éven át szerkesztőként és újságíróként dolgoztam hazánk legnagyobb lapkiadójánál. Mondhatni, megvoltak a tanuló évek, így nem teljesen kezdőként álltam neki a regényírásnak. Persze, ez egy merőben más terület, mint az újságírás, de úgy gondoltam, hamar ki fog derülni, van-e helyem ezen a pályán, vagy sem. A történet dőlt belőlem, és miközben sorra születtek meg a könyveim, ráeszméltem, hogy ez az én valódi életfeladatom, az utam, amit megtaláltam, és amire kölyökkorom óta vágytam. Az olvasóim szeretete, és a történeteim kedves fogadtatása pedig megerősítettek ebben.
Mivel a munkahelyem kapcsán nagyjából átláttam, hogy működik a hazai könyvkiadás, az első pillanattól kezdve magánkiadásban gondolkodtam, és nem bántam meg a döntésemet. Maximálisan elégedett vagyok a Decens Kiadó csapatának munkájával.

A magánkiadást rengeteg kritika éri manapság. Nem féltél, hogy általánosítanak egy olyan szerzőnek, aki a biztos utat választotta, hogy megjelenhessen nyomtatásban a regénye?
Nem féltem ilyesmitől. J Alapvetően nem szoktam negatív dolgokon gondolkodni. Azt gondolom, nincs biztos út. Bárkinek a könyvesboltba kerülhet a regénye, ettől még nincs rá garancia, hogy meg fogják venni, ópláne, szeretni fogják az emberek. Az írás, maga dönti el, hogy eljut-e az emberek szívéig, vagy sem, nem az, hogy magánkiadó vagy egy mammut nyomta-e papírra.

Forrás : Facebook

A Gombnyomásra első része már az ötödik megjelent könyved. Írás szempontjából tapasztalsz magadon változásokat? Van olyan dolog, amit az első könyvednél még máshogy csináltál?
Igen, rengeteget fejlődtem a szerkesztőmnek, Vág Bernadettnek köszönhetően. Ő roppant türelmesen, nagyon nagy lélekkel foglalkozik a történeteimmel és a karaktereimmel. Kötetről-kötetre nyesegeti le rólam a hibákat, a kliséket, az oda nem illő dolgokat, és ez szerintem a könyveimen is érzékelhető. Hogy mit csinálnék másként? Semmit. J Minden így van rendjén. Hiszek benne, hogy az íróknak, akárcsak a jó boroknak, jót tesz az idő. Évről évre jobbak leszünk, tanulunk, fejlődünk és ez jó érzéssel tölt el. Ezzel együtt nagyra becsülöm a kezdeti írásaimat is, hisz az első kötetemmel született meg az álmom, a csoda, ami megváltoztatta az életemet. Ezért mindig hálás leszek az angyaloknak és mindazoknak, akik segítettek ebben.

Akkor beszéljünk egy kicsit a Gombnyomásról! Honnan jött az ihlet, hogy Te most egy a jövőben játszódó romantikus kalandregényt akarsz írni?

Egyszer, a semmiből (bár tudjuk, hogy ilyen nincs... hisz ezek mindig egyfajta sugallatok), belémhasított a gondolat, hogy egy olyan világról kéne írnom, amelyben mi, emberek már spirituálisan magasabb szinten állunk, mint most.
Elképzeltem, milyen lenne az élet, ha látnánk egymás auráját, és nyitott könyv lenne előttünk a másik lelke... Mivel azonban Isten szabad akaratú lényeknek teremtett minket, úgy gondolom, a jövőben sem lenne minden hófehér, hisz az emberi természet alapvetően önző és meglehetősen szeszélyes. Sok minden befolyásolja a döntéseinket, az érzéseinket, s így a tetteinket.
Manipura, és a hét csakráról elnevezett többi város, illetve az őket körülölelő ősdzsungel világa filmszerűen tárult elém, amikor lehunytam a szemem, és elképzeltem, milyen lenne ott élni. A történetet nem kellett különösebben tervezni, magától kelt életre a lelkemben, akárcsak a karaktereim, akikkel hihetetlen élmény volt együtt kalandozni.
Beleszerettem a Hobbs-birtokba, Manipura luxusába, és estéről-estére alig vártam, hogy elutazhassak ebbe a világba. Imádom ezt a történetet, a szereplők humorát, az örömüket, a bánatukat, szeretek elmerülni a szerelmükben és velük sírni, amikor összetöri őket az élet.  

Először is trilógiának szántad a történetet?

Forrás: Facebook

Nem. Először úgy terveztem, ez egy egykötetes regény lesz, de aztán annyira megszerettem a szereplőket, és ezt a világot, hogy úgy gondoltam, bőven lesz miről írnom, ha hagyok magamnak két kötetnyi helyet... J

Mint az a kritikámban is írtam, én egyfajta társadalomkritikát vélek a műben felfedezni. Ezt tényleg annak szántad?
Igen. Nehéz ugyanis elképzelnem, hogy kétszáz év múlva mindenki makuláltan lesz. J Mindig lesznek lázongók, csalók, hazugok és álszentek, ahogy természetesen sok-sok jó ember is leszületik majd, akik a szeretetükkel, a vidámságukkal, a jóságukkal, a humorukkal, a kreativitásukkal a többiek segítségére lesznek, és azon fáradoznak majd, hogy felemeljék az emberiséget. Az Aranykor szerintem még messze van. Nagy út vár addig ránk, hogy levetkőzzük magunkról az alávaló emberi gyarlóságainkat.
Manipura politikusai manipulatívak és hataloméhesek, átverik a megalopoliszban élő békés, jóhiszemű embereket... Azt hiszem, ilyet már mindannyian láttunk. J Úgy gondolom, a távoli jövő tökéletes társadalma csak úgy működhetne, ha a politikusok nem pénz-, hanem önkéntes alapon dolgoznának, értünk, emberekért és a világért.  

A történetben nagy hangsúlyt kapnak az aurák. Érdekes megközelítés volt, hogy Manipurában mindenki látja egymás auráját. Rólad készült már Aura-fénykép?

Forrás : Facebook

Igen. Nem is egyszer. Még újságíró koromban találkoztam aurafotósokkal, akikkel a különleges fényképezőgépről, az auráról, az emberi lélekről, és a csakrákról beszélgettünk. Adta magát, hogy megnézzem, nekem mit mutat az aurám? Nagyon izgatott voltam, és imádtam a fozótás minden percét! A fotómon, az aurám narancsos-rózsaszín ködfelhőként borult körém. A fotós azt kérdezte, szerelmes vagyok? Csak irultam-pirultam. J Ádámmal akkoriban ismerkedtünk meg, ő is ott volt velem. Emlékszem, a fal mellett ácsorgott, a mellkasa előtt összefont karral, és szkeptikus megvetéssel figyelte az aurafotózást... De amikor meglátta a rólam készült rózsaszín felhőbe burkolt képet, és hallotta a hozzá fűzött magyarázatot, vigyorogva zsebre tette, és azóta is megvan neki. J

Manipura. Érdekes név egy városnak. Nekem először a manipulálni ige jutott róla eszembe, ami tükrözi is kicsit a városban zajló dolgokat. Ezt direkt így írtad, hogy legyen egy kis utalás az olvasóknak, hogy Manipurában nem minden arany, ami fénylik?
Manipura egy ősi, szanszkrit szó. Mani = drágakő, pura = város. Más források szerint a szó jelentése: „ragyogó ékkő”. Ha úgy vesszük, Manipura a maga luxusával és fényűző szépségével valóban a drágakő városa.
Manipura amúgy a Köldökcsakra, más néven a Napfonat-csakra neve, amely a hasunk magasságában helyezkedik el. Mivel ehhez a csakrához tartozik a hatalom, az ego és az agresszió, így adta magát, hogy az Új Világ politikai elitjének itt adjak helyet. Ezen túl pedig ennek a csakrának az energiái segítenek abban, hogy megvívjuk önnön kis csatáinkat mind magunkkal, mind a külvilággal. Mia ékes példája ennek, hiszen meg kell küzdenie a pánikbetegségével, a hitével, a családjával és a tökéletesnek hitt Manipura igencsak rugalmatlan törvényeivel.

Másik főbb helyszínünk a Hobbs-birtok. Létezik valahol az igazi Hobbs-birtok, amiről a könyvben lévőt mintáztad?
Csak a lelkemben, de ott igen elevenen. J Nagyon szeretem az ódon kastélyokat és a régi birtokokat. Rengeteg ilyen témájú dokumentumfilmet láttam, lenyűgöznek ezek az épületek.
Az öko-gazdálkodás is nagyon vonzó számomra, ezt tartom a jövő ésszerű gazdálkodási módjának. Az egyik unokatesóm, Helga, Gyűrűfűn él, egy ehhez hasonló közösségben. A gyönyörű, házi készítésű szappanokat és a kézműves termékeket miatta írtam a regénybe. J Azt hiszem, mindannyiunk számára példaértékű az az életforma, amit ők alakítottak ki, kár, hogy nem kapnak nagyobb publicitást a médiában. A természet szeretetét az anyatejjel kellene továbbadnunk a gyerekeinknek, de legalábbis meg kéne őket tanítanunk arra, hogy milyen becses mindaz, amit magunk készítünk el, ami természetes, és ami nem bántja a körülöttünk lélegző Földet.

Melyik helyen élnél szívesebben? Manipurában, vagy a „vadonban” ?
Nehezet kérdezel, mert internet-függő vagyok, és nagyon szeretem a technika legújabb csodáit, de a lelkem józanabbik része a vadon felé húz, a Hobbs-birtokon kialakított családias, egymásra nagyon is odafigyelő, szeretetteljes közösségbe.

A karaktereidet valós személyekről mintáztad? Ha igen, elárulod kikről?

A karaktereimet sosem tudatosan formázom meg, ők menet közben „veszik fel” a személyiségüket, bár a küllemük általában a kedvenc színészeim.
A férfikaraktereim általában úgy beszélnek, ahogy Ádám, a bátyám, az apám, a volt szerelmeim, és a barátaim, hiszen belőlük tudok meríteni, miattuk tudom, hogy egy adott helyzetben mit mondana Liam, Russel vagy Dylan. J Életem során mindig több fiú barátom volt, mint lány, így mondhatni, széles palettával rendelkezem. Szeretem az ironikus poénjaikat, a határozottságukat, a lovagiasságukat, az erejüket, és mi tagadás, a magabiztos arroganciájukat.
A lányokban egyértelműen mindig ott vagyok, legyen szó törékeny lelkű nőkről, bölcs nagymamákról, vagy pimasz tinikről. (Hozzáteszem, a tinik-lelkivilágának megformálásában sokat segítenek az olvasóim, akik közül néhánnyal napi kapcsolatban állok, így egyre jobban megérzem, mikor, mi játszódik le a lelkükben. Szokták is mondani, hogy olykor magukra ismernek... ez édes, ugye?)

Milyennek képzeled a távoli jövőt?
Remélem, a távoli jövőben az emberek tisztább lelkűek lesznek, jobban odafigyelnek majd egymásra. Nem a pénz lesz a legfontosabb, hanem a szeretet, és a hit. Ha ez megtörténik, kevesebb betegség lesz, és nem fogunk annyira rettegni az elmúlástól. Értelmesebben és értékesebben telnek majd el az idelent töltött éveink, tartalmasabbak lesznek a kapcsolataink. Egy sokkal szebb és békésebb világot teremthetünk a mostaninál, amelyben nem lesznek ekkora igazságtalanságok és egyenlőtlenségek. Az emberek egy nap eljutnak arra a pontra, hogy segíteni akarnak majd egymásnak, és képtelenek lesznek úgy élvezni a jólétet, hogy közben tudják, mások a létminimum alatt küzdenek. Szeretném, ha eljönne ez a világ, és még ha a Földi világ egy iskola csupán, akkor is jól éreznénk magunkat benne, amíg kijárjuk...

A trilógia második kötetéről megosztasz egy-két infót? Mikor kerülhet a boltok polcaira?

A második rész ott folytatódik, ahol az első véget ért: Miát és Russelt Talbot birtokára hurcolják, ahol tíz napjuk van, hogy meglépjenek. Igen ám, de a birtok csúcstechnológiával felszerelt, és katonák őrzik. Az idő ketyeg, és mindketten tudják, ha Talbot visszatér, Miára nem sok jó vár.
Eközben Liamet, Dylant és Amandát kilökik a 268-as kapun, a felkelésben részt vevő manipurai lázadókkal együtt. Abba a körzetbe, ahol hemzsegnek a mutánsok, és a túlélés voltaképp lehetetlen. A kivégzést minden kivetítőn közvetítenek, így falon innen és túl mindenki látja majd, mi történik a halálra ítéltekkel. Eközben a Hobbs-birtokon is fennforgás támad, mivel az ott lakók nem akarják ölbetett kézzel nézni, mi történik a szeretteikkel, ám vannak, akik úgy gondolják, nem szabad beleavatkozni a benti világ dolgaiba... Ha minden jól megy, a Gombnyomásra 2. kötete valamikor ősszel jelenik meg.

Nagyon szépen köszönöm az interjút és a továbbiakban is hasonló sikereket kívánok!
Én köszönöm, hogy megkerestél, és én is hasonló jókat kívánok!